A Mars Árnyai

Ide írhatsz...

     A Mars téli napjai ridegek és kihaltak, mégis varázslatosak. A bolygó felszínét vastag vörös por és jég borította, a napfény alacsonyan szelte a horizontot, és a Rover-7 árnyéka hosszúra nyúlt a tájon. A rover, amely évekkel ezelőtt érkezett a bolygóra, már nem csak gép volt. Valami történt vele azon a különös éjszakán, amikor egy meteorfelhő átszelte a légkört, és különös, kék fények villództak körülötte.
Az élettelennek hitt gép azóta időről időre magától mozgott. Nem sokat, csak annyit, hogy újabb és újabb adatokat gyűjtsön a Mars mélyéről. Ám ezen a különösen hideg téli éjszakán valami szokatlan történt. Az egyik távoli dűne mögül különös fény villant.
A rover kamerái automatikusan a jel felé fordultak. Az infravörös érzékelők hőt mutattak, méghozzá nem is keveset. Ez nem lehetett egyszerű meteorit vagy napkitörés. Valami aktív volt a bolygón. A Rover-7 halkan zümmögve aktiválta a kerekeket, és lassan elindult a dűne irányába.
Ahogy közelebb ért, a fény egyre erősebb lett, mintha egy ősi tűz égne, amelyet évszázadok óta nem oltottak el. A rover adatokat továbbított a Földre, de az adás megszakadt. Egy pillanatra minden elcsendesedett, mintha a világmindenség is visszatartotta volna a lélegzetét. A következő pillanatban a rover egy óriási, kör alakú szerkezetet talált, amely mintha egy portál lett volna. A fény a portál közepéből áradt, és ahogy közeledett, a rover szenzorai egyértelműen érzékelték: az eszköz nem földi eredetű volt.
Hirtelen egy mély, rezgő hang hallatszott a távolból, és a portál felvillanása közben egy árny alakja rajzolódott ki. Az árny hatalmas volt, mintha egy régi mitológiai lény kelne életre a vörös tájon. Az alak lassan előlépett, és a roverre nézett. Nem volt szemük, szájuk vagy arcuk, mégis érezni lehetett a tekintetüket.
- Üdvözlünk, Utazó – szólalt meg egy hang, amely nem emberi volt, mégis tisztán érthető. – Ez a hely az ősi világok találkozási pontja. Nem ti vagytok az elsők, akik ide eljutottak. De nem is az utolsók.
A rover nem válaszolt, nem is tudott volna. Az alak közelebb lépett, majd egy pillanat alatt eltűnt a portál fényei között. A rover adatai helyreálltak, és a képeket azonnal továbbította a Földre.
A tudósok napokig próbálták megfejteni a portál működését és a különös jelenséget, de a rover többé nem mozdult. Mintha a Mars végre titokban akarná tartani, amit megmutatott.
A téli éjszaka újra csendes lett, de a Rover-7 fényei tovább pislákoltak, mint egy távoli csillag, amely emlékeztetett arra, hogy a világegyetem nem csak rideg, hanem tele van kalanddal, titokkal és egy kis csodával.   

    Rovan Dain mindig is szerette a csendet. Az egykoron katonaként szolgáló, most bányász- és felfedezőkapszulát vezető férfi a Mars egyedüllétében talált menedéket. Izmos teste tele volt bonyolult, ősi szimbólumokat ábrázoló tetoválásokkal, amelyek nem csupán díszek voltak. Ezek a jelek egy olyan nyelvet írtak le, amelyet senki sem értett – senki, kivéve őt.  

Egy nap, amikor éppen az egyik mélyebb kanyon szélén parkolt, a homokban álló Rover-7 adatokat továbbított a Földre. Rovan rádióján keresztül hallgatta az automata szokásos zümmögéseit, de egy különös hang szakította meg a monoton ritmust.
Rovan Dain – szólalt meg egy mély, ismeretlen hang.
A férfi először azt hitte, a rádió meghibásodott, de amikor a rover lámpái pislogni kezdtek, tudta, hogy ez valami más. A tetoválásai bizseregni kezdtek, mintha egy régi, elfeledett erő szólítaná őket. Rovan felállt, és lassan a roverhez sétált.
Ki beszél? – kérdezte, miközben megérintette a rover egyik hideg fémkarját.
Ekkor a kanyon mélyéből erős fény tört elő, mintha egy másik világ ébredt volna fel a homok és jég alatt. Rovan tetoválásai most már forrók voltak, a szimbólumok szinte izzottak a bőrén. Tudta, hogy amit érez, az több, mint technológia. Ez valami ősi volt, valami élő.
Te vagy az utolsó, aki képes olvasni a jeleket – folytatta a hang. – Az őrzők nyelve rajtad él tovább.
A férfi megdöbbent. Éveken át próbált rájönni, mit jelentenek a tetoválásai. Egy régi marsi felfedezőcsapat tagjaként kapta őket, amikor egy mély földalatti templomban rájuk bukkantak. A szimbólumokat akkor senki sem tudta értelmezni, de Rovan a szívében érezte, hogy kapcsolatban áll velük.
A rover lassan gurulni kezdett a fény felé, mintha valami irányította volna. Rovan nem habozott; beugrott a járművébe, és követte a gépet. A kanyon mélyén egy obeliszk jelent meg – magasabb és félelmetesebb, mint amit valaha látott. A fény rajta keresztül tört ki, és a tetoválásai még erősebben izzottak.
Csak te tudod felébreszteni a kaput – mondta a hang, miközben a szimbólumok az obeliszk felszínén is felragyogtak.
Rovan lassan megérintette az obeliszk hideg kőfelületét. Amint az ujjaival végighúzta a jeleken, azok mintha életre keltek volna, és egy nyelven kezdtek beszélni, amit csak ő értett. Az üzenet egyszerű volt, mégis mindent megváltoztatott:"Az őrzők szelleme rajtad keresztül él tovább. A kapu nemcsak átjáró, hanem fegyver is. Használd bölcsen."
Ahogy az utolsó szimbólum is felizzott, a kanyon remegni kezdett, és a portál aktiválódott. Rovan szeme előtt egy világ tárult fel, amely szinte mesébe illő volt: lebegő szigetek, csillogó fénylények, és egy ég, amely mintha ezer bolygó fényét tükrözte volna.
Ekkor egy humanoid alak lépett elő a portálból. Magas volt és erős, a bőrét szintén szimbólumok borították, de ezek a jelek olyan ragyogók voltak, mintha a csillagokból szőttek volna.
Te vagy a kapu kulcsa, Rovan Dain – mondta a lény. – A Föld nem érti, mit keres itt, de te tudod. Az őrzők öröksége rajtad múlik.
Rovan nem szólt semmit, csak bólintott. A tetoválásai lassan elhalványultak, mintha a küldetésük véget ért volna. A férfi belépett a portálon, a Rover-7 pedig csendben figyelte, ahogy eltűnik a fényben.
A Föld soha nem tudta meg, mi történt azon a téli marsi éjszakán, de a kanyon mélyén egy apró szimbólum jelent meg az obeliszken: egy csillaggal körülvett kapu. Egyetlen jel azok számára, akik elég bátrak ahhoz, hogy kövessék Rovan útját.

A novellát írta : "M"