A szerelem fénye

     Az emberiség hosszú évek óta a csillagok között élt. A Föld már csak egy távoli emlék volt, amit a legtöbben csak a tanulmányaikból ismertek. A Naprendszer elhagyása után az emberek új otthont kerestek a galaxisban. A Vénusz egyike volt azoknak a hatalmas űrhajóknak, amellyel az emberiség elhagyta a Földet. Egy hatalmas űrhajón élt és halt meg a legénység több generáción keresztül a végtelenbe tartó úton. Az út során gyerekek születtek, tanultak, élték mindennapjaikat, felnőve felfedezték a világűrt, új tudományos felfedezéseket tettek, új technológiai eszközöket találtak fel és terveztek, biztosítva a fejlődést. A végtelenbe tartó utazást az űrhajó plazmahajtóműve tette lehetővé. A hatalmas belső térben lakó, kutató, mezőgazdasági területek és műhelyek találhatók. A lakók kényelmes lakóegységekben élnek, amelyek ablakai a végtelen űrre néznek. Az önellátó rendszer gondoskodik az oxigénről, élelmiszerről, vízről és energiáról. Az igazságos szükség szerinti erőforrások elosztásáról a központi számítógép rendelkezett. Döntéseit a kvantum technika alapján készített memória és az abban tárolt információk alapján hozta. A lakók kutatásokat végeztek és ellenőrizték a hajó technikai működését. Hosszú évtizedeken át szelték a galaktikus űrt, hordozva magukban az emberiség reményét és túlélését. Időnként megálltak és felderítettek, nyersanyagokat gyűjtöttek a számítógépes navigációs rendszer által előre felmért bolygókon és aszteroidákon.                                           Az űrhajó tudósai egy furcsa jelzést kaptak a fedélzeti számítógéptől. Amelynek forrása egy ismeretlen eredetű bolygón lévő rádió volt, az automatikus navigációs rendszer a bolygóhoz vezette az űrhajót. A bolygó nagyobb volt mint a Föld, két holdja van, légköre oxigént, nitrogént és szén-dioxidot tartalmaz, de nagy mennyiségű metánt is, ami miatt a bolygó zöldes színű, felszíne változatos, kellemetlen szagát leszámítva belélegezhető. Felszínén hegyek, völgyek, sivatagok, erdők, tavak és folyók találhatók. Növényzete zöldes színű, sokféle formában és méretben nő. Vannak óriási fák, amelyek több száz méter magasak, és kisebb bokrok, amelyek alig látszanak a földről. Állatvilága is gazdag és sokszínű. Vannak emlősök, madarak, hüllők, rovarok és más lények, amelyek a Földön nem léteztek. Néhányuk ragadozó, néhányuk növényevő, néhányuk mindenevő. Az időjárása változékony, tengelye erősen dőlt, ezért vannak évszakai, amelyek nagyon eltérnek egymástól. A nyár meleg és nedves, a tél hideg és száraz, gyakoriak a viharok, a széllökések és a földrengések. Az expedíció két tagja elérte a számítógép által megadott koordinátát, amely egy hatalmas fémes kupolához vezette őket. A bejárat egy egyszerű tolóajtó volt, amelyet elhúzva bementek és egy sötét párás teremben találták magukat, ahol számtalan gép és kábel futott keresztül. A terem közepén egy hatalmas, gömb alakú szerkezet állt, amelyből erős fény áradt. Megközelítették a gömböt, amely folyamatosan küldte a jelzést a világűrbe. A gömb felülete sima, fémes és hideg volt, de a kiáradó fény melegnek tűnt, alján egy kis nyílással , amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy ember beférjen. A nyílás mellett egy kis tábla volt, amelyen idegen írásjelek voltak. Az expedíció nyelvésze megpróbálta megfejteni az írást, de nem ismerte fel a betűket. A mérnök eközben megvizsgálta a gömböt, és megállapította, hogy valamilyen energiaforrásnak kell lennie, amely a rádióját táplálja. Azt is észrevette, hogy a gömbön nincsenek gombok, kapcsolók vagy más vezérlőelemek. A nyelvésznő kíváncsi volt, hogy mi van a gömb belsejében, és mi annak a funkciója. Talán egy űrhajó, vagy egy időgép, vagy egy másik dimenzió kapuja, vagy a bolygó lakói ebben éltek vagy élnek esetleg egy élőlény. Elhatározta, hogy belemászik és megnézi, hogy mi van odabent. Ott esetleg választ talál a rejtélyére, vagy újabb kérdésekre bukkan. Óvatosan belépett a nyílásba, és eltűnt a fényben. A mérnök aggódott a társáért, és követte őt a gömbbe. Nem tudta, hogy mi vár rájuk odabent, de remélte, hogy nem veszélyes. Arra gondolt hogy a gömb egy laboratórium, vagy egy erőmű, vagy egy számítógép, a rádiója egy segélykérés, egy figyelmeztetés, esetleg egy üdvözlés. Bízott abban, hogy találnak valami hasznosat, valami barátságosat, így ő is gyorsan belépett a nyílásba, és eltűnt a fényben.

    Belseje egy másik világ volt, amelyet fény töltött ki. A fény színes és változó , különböző formákat mintákat rajzolt a levegőbe, hangokat keltett, amelyek zenének, beszédnek vagy zajnak hallatszottak, érzéseket közvetített: boldogságot, szomorúságot, szeretetet vagy félelmet . A két tudós számára fényben életre keltek a bolygó egykori lakóinak az utolsó emlékei, amelyet a gömbbe zárták, mielőtt kihaltak. A a gömb alkotói egykor fejlett civilizációt hoztak létre , akik a technológia ismeretével és annak alkalmazásaival csodákat tettek. De a technológiai fejlődésükkel elvesztették az érzelmi képességüket, és nem tudtak többé szeretni, örülni vagy szomorkodni. A bolygó lakói elhidegültek egymástól, lakói végül kipusztultak, de mielőtt meghaltak, létrehozták a gömböt, melybe bele kódolták az érzéseiket, amit már nem tudtak kifejezni. A két tudós nem tudta, hogy mennyi időt töltött a gömbben. A fény állandóan változott, és új élményeket nyújtott nekik. Nemcsak a bolygó lakóinak emlékeit mutatta meg nekik, hanem a saját életüket is felidézte a gyermekkorukat, tanulmányaikat, barátaikat, családjukat, szerelmeiket, sikereiket, kudarcaikat, vágyaikat, félelmeiket. Megmutatta nekik, hogy milyenek voltak, és milyenek lettek, hogy milyenek lehetnének, ha másképp döntöttek volna, és ha egymást választották volna. A két tudós lassan rájött, hogy a fény nemcsak a múltat és a jövőt mutatja meg nekik, hanem a jelent is. Nem csak a bolygó lakóinak érzéseit közvetíti nekik, hanem a saját érzéseiket is. Felfedezték, hogy a fény által érzett boldogság, szomorúság, szeretet vagy félelem nem csak a bolygó lakóinak érzései, hanem az övék is. Megértették, hogy a fény által érzett, látott, hallott és érintett dolgok mind egyet jelentenek: szerelmet. Szeretik egymást, összekötve érzik magukat összetartoznak. Valamennyi idő után úgy döntöttek, hogy elhagyják a gömböt, és visszatérnek az űrhajóhoz. A gömb nem akadályozta őket abban, hogy kimenjenek, sőt, mintha búcsút intett volna nekik. A két tudós érezte, hogy a fény megajándékozta őket valamivel, amit soha nem felejtenek el : egymással. Elindultak az űrhajó felé, amely a bolygó felszínén várta őket. Közben beszélgettek, megosztották egymással az érzelmeiket, hogy mit éreztek a gömbben, és hogy mit gondolnak a jövőjükről. Egymásra néztek és mosolyogtak.

   Megálltak, és kikapcsolták a kommunikációs rendszert. Megölelték és megcsókolták egymást.

A sci-fi novellát írta :Szalai Béla 2024, kapcsolat : szalai76.vac@gmail.com. a képi illusztráció a Microsoft Bingel készült , a hangos felolvasás Microsoft Edge használatával készült..