Az elhagyott bolygó rejtélye

       Az emberiség hosszú évek óta a csillagok között élt. A Föld már csak egy távoli emlék volt, amit a legtöbben csak a tanulmányaikból ismertek. A Naprendszer elhagyása után az emberek új otthont kerestek a galaxisban. A Vénusz egyike volt azoknak a hatalmas űrhajóknak, amellyel az emberiség elhagyta a Földet. Egy hatalmas űrhajón élt és halt meg a legénység több generáción keresztül a végtelenbe tartó úton. Az út során gyerekek születtek, tanultak, élték mindennapjaikat, felnőve felfedezték a világűrt, új tudományos felfedezéseket tettek, új technológiai eszközöket találtak fel és terveztek, biztosítva a fejlődést. A végtelenbe tartó utazást az űrhajó plazmahajtóműve tette lehetővé. A hatalmas belső térben lakó, kutató, mezőgazdasági területek és műhelyek találhatók. A lakók kényelmes lakóegységekben élnek, amelyek ablakai a végtelen űrre néznek. Az önellátó rendszer gondoskodik az oxigénről, élelmiszerről, vízről és energiáról.. Az igazságos szükség szerinti erőforrások elosztásáról a központi számítógép rendelkezett. Döntéseit a kvantum technika alapján készített memória és az abban tárolt információk alapján hozta. A lakók kutatásokat végeztek és ellenőrizték a hajó technikai működését. Hosszú évtizedeken át szelték a galaktikus űrt, hordozva magukban az emberiség reményét és túlélését. Időnként megálltak és felderítettek, nyersanyagokat gyűjtöttek a számítógépes navigációs rendszer által előre felmért bolygókon és aszteroidákon. 

    Az új felfedezésre váró bolygó felszíne sivatagos és kietlen volt, a felderítő expedíció tagjai azt remélték, hogy a talaj alatt vízforrások és nyersanyagok rejtőznek. Az űrhajó leszállt a bolygóra, és a legénység kiszállt, hogy felfedezze az új világot. Az éjszaka sötét volt, de a holdak fénye mégis eléggé világított ahhoz, hogy az emberek lássanak. A homokdűnéken gyéren bokrok és fák nőttek a sivatagi körülmények között. Az egyik expedíciós csoport egy mély és hatalmas mesterséges kamrát talált mélyen a felszín alatt, amelyet egykor a bolygón élt humanoid típusú lények építettek. Ahogy az expedíciós csapat belépett, sötétség és hűvös levegő fogadta őket. A kamra falait ősi írások díszítették, amely a bolygó egykori lakóinak művészetét és kultúrájának stílusát tükrözi. A falakat ősi írás díszítette, amelyet már senki nem értett. A kamra végében egy óriási szobor állt, szemei a benne lévő kristályoktól fényesen kéken ragyogtak. Az expedíció tagjai feltérképezték digitális eszközeikkel a termet, amelyet a hajó központi számítógépének továbbítottak. A számítógép holografikus kivetítőjén megelevenedtek azok az információk, amelyek a falakat díszítették. Történetek elevenedtek meg a régi múltból, a bolygó lakóinak életéből, romantikus szerelmek történetei, felfedezések, háborúk, a természet és a bolygó lakóinak egymás általi kizsákmányolása. Az itt élő lények egykor virágzó civilizációval rendelkeztek, de valami történt, ami a bolygó elhagyására kényszerítette őket. Az írások szerint a bolygó és lakói pusztulásra voltak ítélve önző természetük miatt, a bolygó erőforrásai elfogytak, élőviláguk elpusztult.

  Az utolsó bejegyzések arról szóltak, hogy a bolygó lakói elindultak megkeresni az őket alkotó isteneiket.

A sci-fi novellát írta :Szalai Béla 2024, kapcsolat : szalai76.vac@gmail.com. a képi illusztráció a Microsoft Bingel készült , a hangos felolvasás Microsoft Edge használatával készült..